Örültem neki, hogy valaki(k) foglalkozik(nak) azzal, hogy másoknak segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben,amit kívülállok, sőt még az orvosok sem értenek meg sokszor. Magam is túl vagyok már 2 hosszabbtávú eseten, ebből a második alkalommal 2 évig tartott mire kilábaltam a bajból. Borzasztó élményeket él át az ember, s közben tudja hogy nem elmebeteg, mégis mindenki gyengének és idegbetegnek tartja.
Én a magam részéről köszönöm az élményt! Mivel a gyógyulásom annak idején 90%-ban a saját erőmből történt, kíváncsi voltam miből is áll ez a tanfolyam. Számomra hiteles volt, mert én is ezt az utat követtem: diéta, mozgás, ásványi anyagok, leki önerősítés.
Fontos hogy az ember lássa, hogy nincs egyedül és hogy másoknak is sikerült túlélni ezt a helyzetet!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Neuroptimra és Gézára. Nekem nagyon sokat segített az antidepresszánsokról való leszokásban, igyekeztem saját érdekemben mindent komolyan venni, pontosan végig csinálni. A családom nagyon örül a pozitív változásoknak, mert a férjem visszakapta a csupa mosoly feleségét, az egyetemista lányom (aki csak hétvégén van itthon) a türelmes, segítőkész anyukáját. Talán az egyetlen, aki ezeknek a dolgoknak nem örül a munkahelyi főnököm (a főnővérem, mert egészségügyi dolgozó vagyok). Azt gondolom hogy neki is végig kellene csinálnia ezt az egész dolgot, talán visszazökkenne a normál kerékvágásba és nem lenne aktív nyelőcső fekélye, de ez már nem az én problémám. Az viszont igen, hogy a munkahelyemen egyre többen kérik tőlem az étrend kiegészítő nevét és az öngyógyító tanfolyamhoz való csatlakozás lehetőségét is keresik.
Nekem mint egészségügyi dolgozónak is nagyon kemény és mellbevágó a neurodiéta, ezt egy icipicit finomítanám.
Jó napot kívánok! Nekem nagyon pozitiv a véleményem és örülök, hogy van ilyen lehetőség, hogy az ember teljesen jó irányba vigye az egész életvitelét. Én amióta kapom ezt a tanfolyamot azóta szerintem nagyon sokat változott az életem ,szedem a neuroptimot, már a kávéról is lemondtam, mellé most elkezdtem a halolajat és a c-vitamint is, meg most már iktatok ki minden olyan ételt, ami ártalmas és most már tudom, hogy van kiút ebböl a nyavalya szorongás meg pánikbetegségböl, önök adták ezt a nagy lelki erőt és ezért hálás is vagyok és nagyon szépen köszönöm.
Szerintem ez a tanfolyam így jó, ahogy van én nem változtatnék semmin. Köszönöm!
Szuper! Szuper! Szuper!
Mindenkinek ajánlom azóta, amióta részt vettem az öngyógyitó tanfolyamon. Attól a naptól kezdve, ahogy az első sorokat olvastam megszűntek a mellkas szorításaim, a szédülesem, a szívdobogás érzetem. Azóta sem jelentkeztek. Teljesen olyan, mintha sosem küszködtem volna ezekkel a tünetekkel.
Még a NEUROPTIM tablettára sem lett szükségem! És nem is lesz! Ha újra felbukkannak ezek pszichoszomatikus jelek, újra el fogom olvasni a sorokat, és újra és újra!
Nagyon köszönöm!
Nagyon örültem, amikor rátaláltam erre a tanfolyami lehetőségre. Kb. 8 évvel ezelőtt egy baleset után kezdődött nálam a pánikbetegség, agorafóbiával tarkítva. Akkor 2,5 évig antidepresszáns kúrát kaptam, ami akkor úgy tűnt, használt. (Saját kérésemre állítottuk le.) Hosszú ideig nem volt semmi panaszom, aztán úgy egy éve stresszes állásba csöppentem bele és szép lassan kiújultak a szorongásos tüneteim. Bár tisztában voltam a tünetekkel, a pánik új tüneteket produkált, sőt, ismét elbizonytalanított, pedig már ismerős volt nekem az állapot. Azt tudtam, hogy pszichiátert nem akarok keresni, mert azonkívül, hogy jó húsz kilót híztam, az antidepi ezek szerint nem használt. Egy rosszullét után keresgéltem valami kapaszkodó után az interneten és akkor találtam rá erre a tanfolyamra. Az egyes leckék ismereteit én már jobbára ismertem (ennyi év alatt megismertem), de ez a tanfolyami ismeretanyag nagyon logikusan és közérthetően van összeállítva. Sokat lendített a gyógyulni akarásomon, hogy azok az ismeretek, amikkel én is rendelkezem, segítenek és másoknak is segítettek, tehát jó úton indultam el. Ami hosszú út, tudom. Alkalmazom a megtanultakat, szedem a neuroptimot és az ajánlott vitaminokat, a Rhodiolint és alkalmazom a legfontosabbat, hogy a fejemben dől el a gyógyulásom, amiben hinni akarok, azaz hiszek.
Kb. egy hónapja volt egy nagyon rossz hetem, azóta legfeljebb a nehezen kapom a levegőt érzés bukkanik fel délelőttönként, meg némi szapora pulzus. (Nem mindennap!) Munka van továbbra is több, mint amit el tudok végezni, hidegfront is meg melegfront is, meg hisztis emberek is, de a tanfolyamon olvasott ismeretek és tapasztalatok igazán sokat segítettek, és megerősítettek, hogy jó irányba indultam el.
Köszönettel, Hajnalka
Nagyon Jó.
Aki most ismerkedik a témával, annak igazán bőséges tudás és motivációs anyag.
Aki már sokat olvasott a témáról, azoknak lehetne egy kicsit szakmaibb, több info a kémiai működéséről az agynak.
Jó érzés a mai világban, hogy akadnak néhányan, akik "missziós" tevékenységet folytatnak, és akár ingyen is jó és azzonal használható tanácsokat adnak másoknak. Hálásan köszönöm Önnek és nagyon jó egészséget kivánok.
Évi
Számomra nagyon hasznos és okos információkkal lettem gazdagabb, és ami a legfontosabb elkezdtem BÍZNI, és HINNI a gyógyulásban. Olyan érzés tölt el, mintha valamit "helyére raktak" volna az agyamban és mostmár a múltbeli rágódások helyett, a gyógyulni akarás motorja zakatol bennem. Mindig mindent elolvastam töviről-hegyire, igyekszem betartani a helyes táplálkozást, közel egy hónapja szedem a Neuroptimot- amihez csak gratulálni tudok az illetékes(ek)nek, és persze Brandenburg Géza úrnak. A tüneteim jelentősen csökkentek, persze van még egy-két rossz percem, órám, de nem várhatom el a szervezetemtől, hogy ami rombolást hosszú évek alatt véghezvittem benne- az most egyik pillanatról a másikra múljon el. Szóval nagyon hálás vagyok minden okosságért, és áldom azt a percet amikor rátaláltam erre az oldalra. Jó egészséget és hosszú életet kívánok mindannyiuknak!!!
Köszönöm a sok hasznos és profi megvilágítást, különösen azokat a dolgokat talaltám rendkívül hasznosnak, amelyek megvilágítják a biokémiai folyamatok törvényszerűségeit. Ezek hozzásegítenek a megértéshez, és a megértés nekem nagyon fontos. Biológia tanárként sokat foglalkoztam az emberrel, teljes mivoltában, de még nagyon sok tanulnivalóm van a test, lélek és szellem egységéről. Megerősitett abban is, hogy SOHA nem adom fel és egyszer, amikor nem is várom eljön az az állapot, amit olyan jól ismertem és tudatosan átéltem régebben, hogy az élet kellemes és biztonságos utazás, amelynek vannak fájdalmas útszakaszai, de mindenképpen érdemes tovább menni, folyamatosan tanulni, törekedni a megértésre (mi miért van?) és akkor az eredmény a boldogság és megelégedettseg érzése megerkezik. Köszönöm, Üdvözlettel: Barabási Júlia
Kedves Brandenburg Géza!
Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy segítő kezet kaptam kétségbeesett keresgélésem közepette az interneten.
Előzményként elmondanám, hogy több, mint 10 éve, mikor a gyerekek után visszamentem dolgozni, akkor alakult ki előszőr a pánikbetegség bennem........nyílván a 6 évi " bezártságtól ". Ebből teljesen egyedül, mindenféle segítség nélkül jöttem ki és táplálék kiegészítőket sem szedtem, pusztán a tudatommal, a gondolkodásom átállításával értem el.
Ami most jött elő, az nem tipikus pánikbetegség, mivel ennek megvolt az oka, mégpedig egy betegség (hányás, hasmenés, magas láz) és nőgyógyászati probléma (hetkig tartó menses) során kialakult gyengeség és rosszullét formájában, ami többször megismétlődött, így kialakult egyfajta bizonytalanságérzet és félelem a rosszulléttől.
Mivel ez a legyengült állapot, csak a tudatommal nem volt kijavítható, ezért eléggé tehetetlennek éreztem magam. Nyílván idő kellett és kell a teljes felépülésig és segítség, amit többféle formában is igénybevettem........pld. az Ön által nyújtott lehetőséget is. Megvettem a Neuroptim tablettát is, szedem. Igyekszem régi erőnlétemet visszanyerni és ezzel párhuzamosan leküzdeni a bizonytalanság érzetet és félelmeket.
A helyzet azért már sokkal jobb, de még csiszolni kell.
Köszönöm mégegyszer a lehetőséget és a segítséget!
A tanfolyam nagyon tanulságos volt.
Az étetmódváltást már korábban elkezdtem az edzéseket megszerettem az étkezésem a lugos ételek irányába tolodott.
Azon dolgozom még, hogy kiderítsem melyek azok az anyagok amik a rossz közérzetemet okozzák. A NEUROPTIM-ot elkezdtem fogyasztani kiváncsian várom az eredményt.Köszönöm, hogy részt vehettem az öngyógyító tanfolyamon.
Sziasztok Timea vagyok!
Egy szóval SZUPER! Mielőtt az öngyógyító tanfolyamra rátaláltam volna szinte minden lépésével már probálkoztam magamon.Az ember ha igazán megakar gyógyulni ösztönösen érzi,hogy mit kell tennie. Az egészség szeretete és a pozitív gondolkodás nélkül nem működik az egész csak így egészben. Nálam valószínű a gabonafélék fogyasztása nagyban rátett a szorongási tünetek előjöttében. Nagyon szerettem a kávét de lekellett mondanom róla mert a koffein fokozta a tüneteimet. Rátértem a gabonakávéra de észre vettem,hogy pár óra múlva jelentkeznek a szorongás tünetei. Már ezt sem iszom és elmondhatom,hogya rosszulétek elmultak. Ha érzek is valamit pillanatol alatt elhesegetem és arra gondolok,hogy egészséges vagyok így nem lehet rosszullétem,és nem is lesz! Az étrendet is betartom (az antidepresszánstól 12kg híztam amit már le is adtam )Már csak este veszek be 1mg Rivotrilt,hogy aludni tudjak mert államvizsga közepén vagyok és muszáj pihennem ( a pánikrohamok és a szorongás mindíg este vagy éjjel álmomból ébresztett alattomos módon )
Köszönöm a segítséged! Sok erőt adott a hitemnek,hogy magamtól is kitudok mászni ebből a betegségből. Sok sikert és kitartást a munkádhoz! üdvözlettel Tímea
Kedves Géza és minden segítőkész ember, aki részt vesz a munkálatokban!!
Én nagyon köszönöm!
Igaz nagyon az elején vagyok, DE 3 hete nem volt pánikrohamom, nem szorongok, teljesen megváltozott az életem.
Pedig nem is mindent "tartok " még be. Étrend stb...
De szedem a Neuroptimot és az ajánlott összes vitamint, és a MOTIVÁCIÓ , az, hogy meg akarok gyógyulni!! ELINDULT!!
Minden e-mail nagyon tanulságos , és maximális segítséget , hitet, energiát ad !!!
Én már tovább ajánlottam sokmindenkinek ezt az oldalt, mert sajnos a mi városunkban is hihetetlenül sokan vagyunk...:(
Köszönöm.
Andrea
Csak jót tudok mondani erről a tanfolyamról:D
szerintem nagyon hasznos az olyan embereknek, akik pánikbetegségben vagy más hasonló betegségben szenvednek.
továbbá sok olyan dolgot tudtam meg amiket előtte nem is gondoltam volna pl. hogy mennyire fontos a helyes táplálkozás meg a sportolás a jó közérzethez meg hogy az ilyen betegségekket mennyire tudja befolyásolni.
köszönöm hogy rátaláltam erre az oldalra.mert így tudom hogy mi szükséges mindahhoz hogy jól érezzük magunkat.
Örömmel fogadok mindent, ami segítséget nyújt a szenvedőknek, mert ebben a betegségben az a borzalmas, hogy tulajdonképpen nincs semmi bajod mégis "belehalsz" az érzésbe. Nekem 12 éve kezdődött azóta pánik, depresszió felváltva kínoz időközönként.
Most a kisfiammal vagyok itthon több mint 1 éve és bár csodálatos dolog mégis nagyon nehezen viselem. Szeretnék megszabadulni a nyomasztó érzéstől miatta főleg.
Sokat segített a tanfolyam köszönöm!
Nagyon hasznosnak találtam a tanfolyamot. Majd minden egyes lépését betartom (a könyveket nem tudtam még beszerezni) és határozottan érzem a javulást. Számomra azért is volt kedvező ez a fajta öngyógyítás, mert én semmilyen fajta gyógyszert nem szedek.
Kedves Géza! :)
Sajnos arra még nem volt időm, hogy a történetem leirjam /mert nem rövid/:) de amint időm engedi azonnal megteszem:) A tanfolyam nekem két nagyon jó ötlettel szolgált. Az egyik a Neuroptim tabletta, /már majdnem elfogyott egy doboz/ és a tejsavóvehérje. Mindkettőt rendszeresen fogyasztom. A tebletta már egy hét után eredményes volt. Erről részletesen majd a történetemben beszámolok. A jó ebben a tanfolyamban az volt, hogy egy biztonságérzetet ad, hogy van az ember mellett valaki /valakik/ - ezt egy pánikbeteg tudja igazán, hogy milyen fontos tud lenni ez a tudat - aki megpróbál nekünk segiteni. Én 2 hete minden nap 1 órát edzek is.
Üdvözlettel és köszönettel a rengeteg áldozatkész munkáért!!!:) Katalin
Nagyon megnyerte a tetszésemet. A neuroptimot már meg is vettem,. és két heti szedés után végig tudom aludni az éjszakákat. Sajnos azelőtt hajnal 2-3 körül tudtam csak elaludni mivel cukorbeteg vagyok és a lábideg fajdalmai miatt alig tudtam aludni. Meg persze járt össze- vissza az agyam. Azt hittem, hogy éjjel kell megoldani a problémákat. Reggel nem vagyok kialvatlan jobb a hangulatom, és ritkábban jönnek rám azok a remegős, szédülős rosszullétek az úton, ami miatt alig mertem kimozdulni otthonról. A diétát is kezdem beépíteni az étkezésbe. A cukorbetegségem miatt különösen jól jön a kevés szénhidrát, sok gyümölcs, zöldség variáció. Mivel jobban ki merek mozdulni itthonról, naponta jó nagyokat sétálok, igaz még csak a háztömb körül, de megy az majd messzebb is. Bizakodva nézek a változások elé.
Egyenlőre igy ahogy van elfogadhatónak, betarthatónak tartom a leirtakat. Nem érzem, hogy változtatni kellene rajta. Persze még az elején vagyok, lehet, hogy menet közben alakul ki, hogy változtatnék-e rajta. Most úgy tűnik, hogy igy jó ahogy van. Nagyszerű dolgnak tartom ezt a tanfolyamot, és köszönöm, hogy sorstársaid életminőségének javításán fáradozol.
Köszönettel Rozi
Sziasztok! Vera vagyok! 36 éves.
Életem legnehezebb szakaszában találtam meg a neuroptim oldalát. Első olvasásra is nagyon felkeltette az érdeklődésemet azért is mert itt olvastam olyan emberek problémájárol akiket ugyan az a rettenetes negativ erők álltal kelltett félelmetes tünetek kinóztak, mint engem. Ez már adott egy pici megnyugvást ugyanis azt hittem már rajtam semmi sem segit.Egy éve kezdödtek nálam a sujosabb problémák ami alvás zavar volt az elején majd napközben szörnyü szorongába ment át ami estére heves szivdobogást válltott ki A házi orvosom nyugtatokat és altatokat adott ami csak arra volt jo hogy este mint akit fejbe vágtak aludtam el majd pontban 3 orakor ébredtem és onnan már nem volt alvás.
Igy mondanom se kell hogy nappal se a munkámat se a családommal eltöltött idöt nem tudtam ugy eltölteni hogy az számomra és a körülöttem élőkszámára is kellemes legyen. Ez ujabb szorongáshoz vezetett és ez igy ment nap mint nap. Azt nem tudtam mit tehetnék de azt tudtam hogy ezt az életet igy nem akarom tovább élni hanem meg akarok gyogyulni, tehát bennem megvolt hál istennek at az ösztönös egészség szeretet ami elinditott a gyogyulás fele. Majd amikor rátaláltam erre az oldalra azt montam : Itt a megoldás!!!!. Minden másnap már alig vártam hogy megkaphassam a tanfolyam soronkövetkezö részét és szinte szivtam a " tudást " magamba. Elkeztem ujra sportolni, ugyan is én redszeresen amatör szinten minden nap futottam, megprobálom betartani az ételek vásárlásánál és fogyasztásánál azt a mit itt tanácspltak nekem, de természetesen hatalmas erőre van szügszég hogy a gondolataimat pozitiv irányba tudjam terelni nagyon oda figyelek hogy hogyan reagálom le a dolgokat és ha azt veszem észre hogy elutasito vagyok vagy pánikolok azonnal figyelmeztetem magam hogy nyitott legyek. Éshogy hogyan is lehetne másképpen felfogni a dolgokat. Persze ebben is segitségemre volt a neuroptin tabletta ami már az elsö héten érezhető válltozást hozott az életembe.Nagyon köszönöm nektek hogy létre hoztátok ezt az oldalt és istennek hogy rátok találhattam.
Még egyszer köszönöm és további sikeres gyogyulást kivánok mindenkinek.
Kedves Géza!
Egy újság oldalán találtam rá a neuroptim hírdetésre. Bevallom először kételkedtem benne, de mit veszíthetek alapon regisztráltam és belekezdtem a tanfolyamba. Nem kifejezetten pánikbeteg vagyok, hanem irritábilis bélszindrómával küzdök. A spotrolást már a tanfolyam megkezdése előtt egy hónappal elkezdtem, karate edzésre járok a férjemmel és a srácaimmal. Felhagytam a kávéval, minden nemű tejtermékkel és áttértem a tönkölyrozsos kenyérre. Beszereztem a fehérje italt is, bár az íze nem valami remek na mindegy. Meglepődve tapasztaltam, hogy kevesebbet ment a hasam nem voltam felfújódva. Most ott tartok, hogy xanax és hasmenés elleni szer nélkül már kétszer el tudtam itthonról indulni, mindenféle idegeskedés nélkül. Igaz amit a pszichológus felírt gyógyszert azt esténként beszedem. Köszönöm,hogy van ez az oldal, nagyon sokat segített. A neurpotimot még nem szedem de beszerzem azt is, az omega 3 mellé. Szeretném minnél hamarabb elhagyni a gyógyszert.
Üdvözlettel:Böbike
Kedves Géza!
Nagyon sok olyan dolgot tudtam meg leveleidből,amit eddig nem értettem, ( testem működése ) Sajnos én is visszaestem egy kicsit ezekbe a rossz dolgokba, ( végül is 20 éves korom óta vannak ilyen dolgaim , de a három évvel ezelőtti homeopátiás kezelés sokat segített csak sajnos ez a fránya stressz és a sok pörgés ismét kihozta a rosszulléteket) de ismét látom az alagút végét csak hit és kitartás kell hozzá és használni fogom a Neuroptim tablettát is. Napról -napra vissza olvasom a leveleket ( kinyomtattam őket ) ez egy óriási életmód váltás és savtalanítási program, olyan mint a harcművészet, ( nem sport ) egy életen át csinálja az ember csak akkor ér valamit.. Saját gyengéink megismerése és legyőzése a cél,... és aki ezt végigcsinálja az bebizonyítja magának hogy nincs lehetetlen!!!! Mégegyszer köszönöm a leveleket ( nagyon szerettem olvasni őket ) Tisztelettel: egy harcművész ( beus )
Üdvözletem a lap és a tanfolyam feltalálójának! A tanfolyam menete ésszerűen, pontosan úgy van levezetve, ahogy azt egy beteg ember kívánja. Úgyhogy mégegyszer maximális tiszteletem azoknak is, akik fentartják a lelket ebben projektben, és mint valami mozgatórugó, segíti az embereket a gyógyulás felé.
Köszönöm!
Kedves Géza!
Nagyon örülök neki, hogy végig "járhattam" ezt a virtuális iskolát. 59 éves vagyok rengeteg betegséggel, s már a pánikbetegséget is magamnak tudhattam. Azért írok múlt időben, mert ahogy ezeket a "leckéket" végig olvastam, s igencsak beszéltem a fejemmel, s nagyon sok minden autodidakta módon az Ön által leírtak alapján - bele értve a tréningeket, a táplálkozást, s az egyéb jó tanácsokat - saját magam akaraterejével elmondhatom, hogy nagyon jó úton járok. Igaz egy dologgal nagyon nehéz megküzdenem, hogy van egy gyógyithatatlan betegségen a mastocytózis, s azt saját magamnak bemagyarázni, hogy nem baj azért tudok magamon segíteni. S valóban a táplálkozás, s az önszuggeszció, meg a jótanácsok, tapasztalatok rengeteget segítettek. Köszönöm Önnek ezt a lehetőséget. Kincsesné Marcsi
Nagyon sokat segítettek a hírlevelek átvészelni ezt az időszakot. Hitet, erőt és rengeteg jó tanácsot kaptam, amiket azóta is használok. Már ajánlottam az oldalad sok-sok embernek, és fogom is.
Mindent köszönök! Heni
Régen én is szenvedtem a depressziótól és a statisztikák szerint ez a betegség nagyon sok embert érint világszerte. Arról, hogy a kamaszkorúak milyen százalékban érintettek azt csak sejtem, de sajnos saját fiamon tapasztaltam. Pszihiáterek, sok heti kórház, egyre romló állapot, haszontalan gyógyszerek, amik csak mérgeznek de a várt hatásuk elmarad.
Sajnos egy kicsit későre találtam rá erre a tanfolyamra, de annál nagyobb buzgalommal olvastam és próbáltam alkalmazni a 16 éves fiamon. Jó lett volna a gyógyszerek elött megtalálnom, sok fölösleges szenvedéstől kímélt volna meg.
Azt mondják mindig úgy van jól ahogy van,ami ránk méretik abból csak tanulni fogunk és ez okosabbá tesz.
Szerettem volna részt venni az Életmód táborban is, mert az még többet adott volna, de ez is nagyon sokat segített. Azóta is elolvasok mindent,amit a hasonló sorsú emberek átéltek, leírnak és ezáltal sokunknak hitet és reményt adnak.
A neuro diéta igazi meglepetés volt és azt hiszem nem csak nekünk, de másoknak is kicsit nehéz betartani, de jól haladunk. Köszönet a tapasztalatok önzetlen átadásáért, a sok munkáért, segítségért. Szóval nagyon jó volt!!
Tisztelettel és köszönettel Somay Alice
A tanfolyam jó volt, csak egy kicsit kevés. Ezt úgy értem, hogy néha csak súrolták a lényeget. Pl. a légzéstechnikáról nem írtak semmit, csak azt, hogy létezik ilyen. Ami az étkezést illeti az számomra nem teljesen elfogadható, én ugyanis az édességről, a süteményekről nehezen tudnék teljesen lemondani, de van olyan dolog, amit megpróbálok hasznosítani. Abban sem értek egyet, hogy az embernek csak az étkezésen múlik az egészsége, élete, hanem szerintem a hit is nagyon fontos. Nemcsak test vagyunk, hanem lélek is. Nem csak magunk vagyunk, hanem létezik nálunk felsőbb hatalom, nem dönthetünk sorsunk felett. Bár én az egészséges táplálkozás híve vagyok, de ennek ellenére nem értek egyet azzal, hogy vonjunk meg magunktól olyan dolgokat, amiben örömünk telik (pl. csokoládé, fagylalt stb.), néha ilyenekre is szükségünk van. Testi egészségünk nagymértékben függ lelkiegészségünktől. A sportot én is hasznosnak tartom. Már évek óta jógázom. Sokfélék vagyunk, minden embernek más a jó, máshogy működik a szervezetünk, máshogy hatnak ránk a vitaminok, étrendkiegészítők stb. Ami az egyik embernek jó, az a másiknak nem biztos, hogy használ. A gyógynövények erejében én is hiszek, a természetes dolgok híve vagyonk, csak éppen másképpen.
Üdv! Ami számomra új volt benne, az a diéta. Fontolgatom erősen. A testedzés nagyon hasznos, azt már elkezdtem. Azt hiszem, veszek egy kenyérsütő gépet és beszerzem a tönkölybúza lisztet. Véleményem szerint erre szüksége van a szervezetemnek. Egyelőre...:)))
Én többször is felhívnám a figyelmet a befelé figyelésre, arra, hogy a tudatalattiból ki kell hajigálni azt a rengeteg szemetet, amit oda az esztendők során hülye módon bepréseltünk. Mióta ezt teszem, sokkal könyebb. Elfogadni a jót, amit az élet kínál, örülni minden apróságnak, ez is fontos! Önbizalmat totál erősíteni - csak így lehet elindulni!
További jó munkát kívánok: Mária
Ha az interneten elküldött hírlevelekre gondol, akkor erre azt tudom mondani hogy még tanulmányoznom, "emésztenem" kell...!! Nem tudom mikor jutok a végére...Csak a példa kedvéért:: a sport és a depresszió kapcsolatáról írt cikk hasznos volt, megerősített...(régóta kocogok,-- nincs fitnessz gépem..--vannak tehát efféle tapasztalataim::nem kizárt ha nem sportolgathatok, súlyos depressziós lennék talán, (a rám mért súlyos sorscsapások miatt..., voltaképp ezért (is) íratkoztam fel a hírlevélre))
Érdekes, és tanulságos. Jól megszerkesztet, nem ömlesztve kapja az ember az információt. Teljesen logikus a felépítése a hír leveleknek, persze marketing szempontból is a legoptimálisabb. Jó pár újdonságot tartalmaz, még számomra is.
Jó napot!
Elkezdtem sportolni, ahogy önök írták, mit mondjak jobb közérzetet ad, régebben is sportoltam futottam, gyúrtam! Most megint ezt teszem csak a fáradtság mindig megvan, ezt kellene valahogy legyőznöm! Pedig a tápanyag szerintem megvan minden, de biztos ez a betegség tünete! :-(
Ez a tanfolyam nagyon jó, egyrészt ahogy olvasom nyugtat, másrészt hasznos információkat tartalmaz. Remélem minnél hamarabb túl leszek ezen, és ha igen nagyon meg fogom önöknek köszönni! És köszönöm az eddigieket is!
Nagyon szívesen válaszolok a kérésedre! Nekem nagyon tetszett, és úgy gondolom, hogy sokat tanultam belőle! Természetesen az eredmény nem megy egyik napról a másikra, de ezt Ti nagyon jól tudjátok. Nagyon sokat tanultam a diétáról, amiről eddig még soha nem hallottam. Azóta sokat változtattam tudatosan az életemen, ami úgy gondolom, hogy meghozza az eredményt. Nagyon köszönöm, hogy így ingyen ehhez hozzájuthattam. Továbbra is figyelemmel kísérem a Neuroptim oldalát, és megpróbálok tanulni belőle. Baráti öleléssel: Éva
Jó volt és hasznos. Sok fontos megállapítást olvastam, amit valahol, mélyen elrejtve magamban tudtam/éreztem, de így, hogy más mondta ki, könnyebb volt. A pánikbetegségből való kigyógyulásnak egyetlen módja van szerintem: el kell fogadtatni magunkkal, hogy saját magunk okozzuk/idézzük elő a rohamokat és hogy azon kívül, hogy nagyon ijesztő, nem történik semmi más, tehát nem halunk meg (azonnal), vagy nem ájulunk el. Sokáig ástam magamban, a gondolataimban és a lelkemben, hogy mikor/miért kezdődhetett el mindez, és rájöttem néhány dologra a saját életemmel kapcsolatosan. Most jön a jobbítás szakasza az életemben, bizonyos dolgokat meg akarok változtatni és hiszek benne, hogy sikerül és akkor örökre búcsút inthetek végre a pánikreakcióknak.
Azt ajánlom mindenkinek, hogy gondolkozzon el jó alaposan azon, hogy milyen volt az élete a pánik megjelenése előtt és mi történhetett vele közben, ameddig kialakult ez a rettegett betegség. Persze, biztosan hozzájárul még a stressz, az étkezés, a mozgásszegény életmód, de a legfőbb okok a lelkünben keresendők azt hiszem.
Több személyes történetet tennék be a tanfolyamba, nekem nagyon jó volt a megerősítés, hogy ez a rossz nem csak egyedül velem történik, nem én vagyok az egyetlen szerencsétlen a világon, aki ezzel küzd és persze nem utolsó sorban tanultam is belőlük.
Sziasztok!
Természetesen, nagyon hasznos új információkhoz jutottam hozzá! Nagyon érthetően, szerintem profi módon szerkesztettétek meg! Az egészet még hitelesebbé tette, hogy a leírt dolgok egy részét már volt "szerencsém" megismerni, megtapasztalni magamon, teljesen egybecsengően a leírtakkal! Elsősorban a diétára és a testedzésekre gondolok, a leírtak megerősítették a saját megfigyeléseimet!
Köszönöm! :)
A tanfolyamot mindenképpen jónak tartom.Egy pár dologgal nem értek teljesen egyet, de valószínű, hogy ez az én tájékozattlanságom a témában. A fórumon még később lehet felteszek néhány kérdést. A tanfolyamot egyébként velősnek, jól felépítettnek tartom.
Egy kicsit bővebben kitérnék a citrusfélék egészségkárosító hatásairól mik azok/és miért vannak.Az ember ezekről az élelmiszerekről szinte csak jót hall, szerintem meg kellene indokolni, miért nem egészségesek (vagy tiltottak). Én még a tejtermékek negatív hatásairól és a savóprotein pozitív hatásairól érzek egy kis ellentmondást (pl. az ősember sem tudta magában meginni a savóproteint. Vagy együtt jutott a szervezetébe az összes többi alkotóval, vagy sehogy.). Az ősember is megitta volna a tehéntejet ha eléteszik, csak valószínűleg nem jutott hozzá, vagy nincsenek róla ismereteink. A macska is megissza, pegig az egy ösztönös állat. Ettől függetlenül én is egyetértek a tejnek a lecsökkentésével/elhagyásával. A búzához akár még hozzá lehetne tenni elrettentésképpen, hogy szereti magában felhalmozni a radioaktív, sugárzó anyagokat (mint például a dohány).
Attól függetlenül ez az oldal szerintem jó, és a tanfolyam is!
Minden jót, és további jó egészséget!
Üdvözlettel: Ny. László
Összességében a tanfolyam tetszett és nagyon sok hasznos információt tartalmazott. Valamint a leírtak nagy része biztosan helyén való és korrekt, hisz azokat magam is évek óta alkalmazom (pozitív gondolkodás, hit, jóga (légzőgyakorlatok), gyógyteák, tudatos táplálkozás stb. és ezek használnak is. Ami érdekes volt, az a táplálkozásbeli dolgok. Erre nehéz egyértelműen azt mondani, hogy igen ez így van, hiszen nagyon gyakori, ezen a területen az, hogy amit ma egészségesnek mondanak, azt néhány év múlva megcáfolják, aztán ismét egészséges, nehéz kiigazodni ebben a világban. Vegyük pl. a fehérje készítményeket is, az egészséges vagy egészségtelen, ki tudja? Nagy a lobbizás ezen a vonalon. Ezért inkább azzal értek egyet, hogy figyeljünk magunkra mi van jó hatással ránk. Persze jó tudni mik azok az ételek, melyek jó hatással vannak az idegrendszerre és mik azok, amik fogyasztását minimalizáljuk vagy szüntessük meg.Szándékossan írtam ezt, hisz pl. a keserűcsokoládénak állítólag nagyon pozitív hatása van és egy-egy pohár vörös bor fogyasztása is jó hatással van a szervezetre. Akkor most melyik jó nekem, ha nem iszom és fogyasztom, vagy ha iszom és fogyasztom csak mérrtékkel stb.
A fentiek miatt, talán ezért jobban részletezném az ételek fogyasztását. Mik azok melyek egyáltalán nem javasoltak, mik azok melyek csak módjával és mik azok melyeket akár kilószám is. Bár az én elvem az, hogy mindenből lehet enni, de csak keveset és nem mindenből rendszeresen kivéve zöldség és gyümölcs és tiszta víz.
Mindenesetre a még általam nem próbált és itt ajánlott dolgokat ki fogom próbálni és remélem azok is segíteni fognak, a szorongások teljes megszünésében.
Nagyra értékelem a szives hozzáállásukat! Megfogadtam a tanácsokat és már egy hónap alatt nagyon látványos eredményt értem el! Csak ajánlani tudom másoknak is! További sok sikert!
Szeretnék kézzelfoghatóbb módot az agórafóbiámra ami a munkámat is megkeseríti. Ez csak privát kérés! Amúgy nagyon jól lett kivitelezve az egész tanfolyam!
Nekem nagyon tetszett és szerintem sokat segített is. Külön örülök annak,hogy létezik gyógyszer mentes gyógyulás is és örülök hogy rátaláltam erre az oldalra. Én nem vagyok a gyógyszerek híve.Amit csak lehet megpróbálok természetes gyógymódokkal kezelni. Szerintem a pánikbetegséget elsősorban fejben kell leküzdeni,de nagyon sokat jelent hogyha van egy kis külső segítség. Szóval örülök,hogy jelentkeztem a tanfolyamra!
Sokat segített abban, hogy amiben nem voltam biztos megerősített. Például zavart az az érzés, hogy mindjárt megőrülök, de most már tudom hogy, ez nem igaz. Össze tudtam szedni a tüneteket lassan megismerem a testem reagálását helyzetekre. Adott önbizalmat. Most már tudom, hogy nem vagyok egyedül. Köszi.
Mar négy éve pánikbeteg vagyok de, nem szedek gyógyszert csak néha ha muszáj kb.1-2 egy hónapban. Először is köszönöm a sok hasznos levelet, rám rendkívül jó hatással voltak tanácsaid azóta megválogatom ételeim, amit fogyasztok. Mindennap hallgatok relax zenét, esténként próbálok meditálni - egyelőre nem igazan sikerül. Fél órát mozgok mindennap és már sok pozitívumot tapasztaltam magamon, amiért nagyon halas vagyok neked. A neuroptim készítményt még nem sikerült megszerezni, mert Kolozsváron nem kapható. Nemsokára október elején Pestre utazom, és akkor személyesen megveszem. Addig is vettem az itt kapható B-komplexet, C-vitamint, omega-3 és Q-10 készítményt. Most mintha jobb lenne, ritkultak a pánikrohamok és nincs olyan ereje sem. Remélem tovább is tart és majd egyszer én is meggyógyulok. Addig is köszönetemet küldöm és hálás vagyok azért, hogy rád találtam. Szép nyarat-sok sikert üdvözletem egy gyógyulni kívánó erdélyi: Sándor
Változtatni nem igazán van mit, esetleg bővíteni a neuroptim készítmény vásárlását külföldön is!
Kedves Géza! Nagyon érdekesnek, informatívnak és tettre ösztönzőnek találtam a tanfolyamot. Rendkívül jó érzés olvasni, hogy a "hagyományos" gyógyszeres kezelésen kívül van más, mellékhatás-mentes út is a gyógyulásra. Köszönöm szépen a hírleveleket és a sok pozitív energiát, ami a sorokból árad!
Ha nagyon kukacoskodni akarok, akkor egy picit zavart, hogy a tegezés-magázás nem mindig volt következetes, de ez tényleg elhanyagolható részlet a pozitívumok mellett! Borbála
Ha valakinek a tapasztalataim hasznosak lehetnek, add át őket én megszenvedtem ezeket a hónapokat és senkinek nem kívánom, hogy átmenjenek rajta. De azért felmerül egy kérdés a végére: Ki fogja a sok szenvedést az orvosokon számon kérni? Vajon ki és mikor? K. M.
A tanfolyam számomra nagyon hasznos volt, sokat segített abban, hogy átgondoljam mi történik velem egy-egy pánikrohamkor. Érdekes, hogy meg akartam gyógyulni eddig is és mégsem tettem érte semmit sem. Így valóban nem megy ... Betartom a szabályokat amiket tanultam, a diéta rész tényleg nehéz, anyagilag nem teljes mértékben kivitelezhető számomra. Minden erőmmel a teljes gyógyuláson leszek, ami elkezdődött, mert amióta megkaptam az első levelet, azóta egy rohamom volt, ami körülbelül 2 percig tartott. :) Köszönöm szépen a segítséget!
Talán 1 dolog van, amit hiányoltam. Egy részletes heti étrend példa. Csak, hogy körülbelül tudjam mihez tartani magam. De talán nem is kellene, tényleg minden rendben volt amit kaptam.
Nekem nagyon tetszett a tanfolyam minden egyes része! Igazából nem lesz könnyű betartani a diétát.Főleg a tejjel és tejtermékekkel vagyok így.De ha belegondolok abba,hogy az allergén anyagok elhagyásával egészségesebbek lehetünk,akkor érdemes erősnek lenni és ellenállni bizonyos ételeknek.Örülök annak,hogy Géza létrehozta ezt a tanfolyamot,mert ezáltal sok hasonló problémával küzdő embernek ad reményt arra,hogy igen is van kiút ebből az ördögi körből.Csak gratulálni tudok! Köszönöm Géza!
Nagyon jó ötleteket kaptam a tanfolyam során, igyekszek mindent pontosan betartani. Jobban érzem magam még kell egy kis idő a teljes gyógyulásig, de van remény, hogy meg fogok gyógyulni. Köszönöm Brandenburg Géza úrnak a tanácsait, amivel sikerült másképp értékelni az életemet.
Kedves Géza! Köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam a tanfolyam anyagát. Tömörnek, egyszerűnek és mégis nehéznek tartom! Nehéz lemondani azokról a dolgokról, amik eddig szokássá váltak (pl. kávé, cigi, kenyér, cukor...) De azon vagyok, hogy betartsam az Ön által leírtakat. Június óta vagyok pánikbeteg, már nem kávézom, nem cigizem (20 évig tettem!), nem eszem cukrot és fehér kenyeret. Még a sport hiányzik az életemből, de próbálom beiktatni. Remélem sikerülni fog! Köszönöm!!!
Számomra nagyon tanulságos volt ez a tanfolyam, rengeteg új információt és tippet kaptam, egészségem megőrzésével kapcsolatban!
Nem vagyok az a kitartó típus, nem tudtam soha végigcsinálni a diétákat, de ezekkel a magyarázatokkal és tényekkel óriási segítséget kaptam!
Nem vagyok pánikbeteg, csak borzasztó kimerült, ebből adódtak pszichés problémáim, de úgy érzem, ezzel az életmódváltással felfrissült a szervezetem és a lelkem egyaránt!
Mindenkinek ajánlom, hogy vágjon bele, még ha az elején kicsit nehéz is!
KEDVES GÉZA! Először is szeretnék gratulálni ehhez a tanfolyamodhoz, amit létrehoztál és átadtad tudásodat, tapasztalataidat olyan emberek számára, akik hasonló problémával küzdenek, mint ahogy te is régen. Nagyon sok hasznos jó tanácsot kaptam tőled és rengeteg bíztatást, amit hálásan köszönök neked! Én is 9 éve küzdöm a pánikbetegséggel, még 3 hét sem telt el és óriási javulást tapasztaltam az általad javasoltaktól.
Továbbra is szeretnék kapcsolatban maradni veled és mégegyszer nagyon köszönöm a segítségedet!
"M".
Kedves Géza! Két hónapja szedem a Neuroptimot. Nagyon hatásosnak találom. Terjesztem és már többeknek mutatkozik az eredmény. Az utóbbi időben egy nagy vendéglátás feszültséget okozott, Utána fáradtnak éreztem magam. Ma pedig végig jókedvű voltam egy korty alkohol nélkül. Egyáltalán nem vagyok fárdt, Ez olyan fantasztikus, hogy úgy gondoltam világgá kell kiabálnom. A diéta betartása még eléggé időigényes feladat lesz nekem, de már sok mindent változtattam: Egyébként egy csodálkozó orvos vagyok, aki mindig is tudta, hogy a leginkább a páciens tudja megbetegíteni és meggyógyítani önmagát, bizonyos keretek között. Csak hurrázni tudok. Ha többen leszünk, remélem, megkaphatjuk városunk patikájában is. Majd szólok az igényemről a gyógyszerész kollegának. Hálás szetettel üdvözlöm: Joli
Nem tudok semmit, mert még a táplálkozást nem pontosan próbáltam ki. Nem a tanfolyamon változtatnék, hanem itt szeretném megkapni a kerületem patikájában. Teszek is érte.
Nagyon tanulságos volt számomra. Megerősített a hitemben, hogy lehet változtatni a sorson, illetve a kialakult helyzeten. Megpróbálom én is letenni a rexetint, pénteken megyek az orvoshoz, és megbeszélem vele. Nagyon tetszett Géza elszántsága és szeretnék én is hasonlítani hozzá. Nagyon jó volt, hogy lépésről lépésre juttattátok el a változtatást. Egyet hiányoltam, ( ami nekem hiányzott,) a konkrét diéta, mondjuk egy hónapra lebontva, amit lehetne lemásolni. Tudom, hogy nem lehet reklámozni termékeket, de az ami sok embernek bevált már, az nekem is jó lehet.
Minden levél után egy teszt kitöltés lehetne, ami a rögzítené a tanultakat, amit fel lehet idézni, mint egy mankót. Saját kérdésekre válaszolás is fontos lenne nekem. Szeretném, ha legalább hetente folytatódna, ismétlésekkel, új dolgokkal.
Köszönöm, hogy meghallgattál: mimoza52
Köszönöm szépen a lehetőséget és a hasznos információkat! Miután végigolvastam a tanfolyam egyes részeit elmentem a "dilidokimhoz" és megbeszéltem vele, hogy hogyan tovább. A tablettát jónak találta (bár szerinte önmagában, gyógyszerek nélkül nem lesz elég a gyógyuláshoz, de én megpróbálom), de az életmódváltás táplálkozásra vonatkozó részében néhány dolgot kifogásolt, melyekkel én is egyetértek. A tejtermékek teljes és a gabonafélék drasztikus megvonását nam tartjuk jó ötletnek, mindenesetre megpróbálom minimalizálni ezek fogyasztását (nagy sajt és joghurt rajongó vagyok!!). Ami viszont igaz, hogy a nasit le kell állítanom és újra kell kezdenem a sportot, amit a terhességem alatt hagytam abba (már csak a túlsúly végett is hasznos volna), bár az orvosom szerint a csokoládé ésszerű keretek között nem káros (közvetlen szerotonin forrásként tekinthetük rá). Még egyszer köszi, remélem egyszer módomban áll beszámolnom az elért eredményekről is!! (Sajnálom, hogy a felméréshez nem adhatom a nevemet-arcomat, de ha kiderülne, hogy ilyen jellegű problémáim vannak, kirúgnának a munkahelyemről. A táborba is szívesen elmentem volna, de a három gyerkőc és az anyagi helyzetünk ezt nem engedi, pedig nagy szükségem lett volna rá!)
Nagyon hasznosnak találtam a tanfolyamot. Rengeteg új információra tettem szert általa. Igyekszem betartani a tanácsokat. Egészségesen étkezni, sokat mozogni és megpróbálni nem stresszelni minden kis apróságon. A pánikrohamok remélem egy életen át elkerülnek!!
A Neuroptim értendkiegészitő tabletta engem is már a második héten elkezdett gyógyítani. Mig nem kezdtem el szedni, addig hónapokon át minden nap, szinte minden percben borzalmasan éreztem magam. Pánikoltam minden porcikámmal, szörnyűek voltak a testi tüneteim, teljesen lesoványodtam. Csak a kisfiam tudott mosolyt csalni az arcomra.
Ha nem találok rá az Önök honlapjára és a Neuroptim tablettára és nem iratkozom fel az ingyenes tanfolyamra, akkor mára egy nyugtatókat bekapkodó 24 éves fiatal test lennék. Mert már nem bírtam volna megbírkozni a kínokkal.
De szerencsémre nyugtatók nélkül újra Édesanya, feleség lehetek. Gyógyszerek helyett friss levegőt és vitaminokat juttatok a szervezetembe. A munkahelyemre is újra remegés nélkül tudok bemenni. Szóval sorolhatnám mennyi jót adott nekem a tanfolyam.
Remélem máshoz is eljut ez a segitség.
Köszönettel: Bernadett
Kedves Géza!
Nagyon köszönöm Önnek a Neuroptim tabletta kifejlesztését!
Még csak egy dobozzal fogyott el, de máris rengeteg pozitív tapasztalatom és érzésem van.
Agydaganattal műtöttek 2008 októberében. Azóta hmmm... "kicsináltam magam" idegileg, akaratom ellenére is. Voltam depresszív, pánikbeteg, írtak nekem a halálfélelmemre, rossz hangulataimra, a daganat visszatérésétől való rettegésemre, pánikolásomra Xanaxot, Cypralexet, Frontint. Ezek mindegyikéből pár szem fogyott (nem egyszerre), mert napok múlva leálltam a szedésükkel. Ugyanis nem szeretek ködös-homályos, valóságon kívüli világban élni. A hangulatom folyamatosan rossz volt, amit tetézett még az is, hogy már a 3. évemet töltöm otthon a kisgyerekemmel, akit imádok, de a a dac- és hisztirohamait egyre kevésbé voltam képes elviselni az eleve lehangolt, energiátlan, síró-rívó kedvemben.
Egyszer csak megtaláltam az Ön oldalát. Feliratkoztam az Öngyógyító hírlevélre, és elkezdtem a Neuroptimot szedni. Az első pár napban kissé szédültem és túlságosan, már-már "frontinosan" lecsillapodott voltam, de aztán az első hét végére olyan tevékeny, energikus, lelkes, türelmes és VIDÁM lettem, mint 10 éve utoljára. Elkezdtem újra az agykontrollos relaxációt is, amihez régebben szintén nem volt türelmem az állandó futhatnékom miatt. Most már nincs nap, hogy ne relaxálnék minimum 2x.
És ami még jobb a számomra, és párom számára is, hogy megint van kedvem összebújni vele. Nem vagyok folyton fáradt és kimerült. Sőt, nekem jut előbb eszembe! :-)
Nem gondoltam volna, hogy van szer, ami az én megoldhatatlannak tűnő pszichés bajaimon segít, de lám a csodák mindig működnek. :-))
Köszönöm Önnek Géza, hogy visszakaptam az életkedvem!
Szeretettel:
Kővári Gabriella
Kedves Géza,
Köszönettel elolvasgattam a tudnivalókat, amelyek mindenképpen hasznosak voltak. A Neuroptim-ot még nem próbáltam ki, de valószínúleg sort kerítek arra is. Biztosan jobb lesz mint a Xanax, amit egyelőre még bevenni sem mertem. Egyébként én is az öngyógyítás híve vagyok, a kezdeti nehézségeken a BACH virágterápia segített át.
Úgy gondolom, hogy nagy segítség lenne néhány gyakorlati tudnivaló. Mi a teendő pánikroham esetén? Hivatkozik például a légzés fontosságára, de ennek technikáját nem közölte. Nagyon érdekelne.
Üdvözlettel, Mária
Kedves Géza!
A tanfolyamról éppen jókor szereztem tudomást és csináltam végig. Előtte már pár hete szétválasztó diétát kezdtem és elkezdtem tornára járni. Így a tanfolyam hatására csak pár dolgon kellett változtatnom az étkezés terén és megerősítést kaptam, hogy jó úton járok. Tudom, hogy még sok ismeretre kell szert tennem a betegségem területén, de úgy érzem, hogy aki komolyan változtatni akar annak kellő lökést adnak leveleid.
Köszönöm szépen!
Véleményem: nagyon jónak találtam, nagyon sokat segített nekem. Valamelyik cikkben olvastam valaki írta, hogy van egy ismerőse, aki be tudta mérni, hány db neuroptim a megfelelő napi adag -hatásmechanizmus. Meg lehetne tudni az elérhetőségét az Úrnak? Nagyon sok a fiatal "beteg". Mint tudjuk, minden kornak megvannak a sajátosságai. Másképp lel kapaszkodókra egy 20 éves, mint egy nagymama korú, vagy aki teljesen magára van utalva. Jó lenne ha városon, falvakon belül tudhatnánk egymásról, talán kapaszkodhatnánk egymásba, akár a hasznos tudnivalók között rákattintva, vagy anoniman jeligével. Köszönöm a sok munkájukat, további sok sikert, segítést kívánok. Eszter
Szép napot mindenkinek! Nekem borzasztó sokat segített. Rengeteg dologgal nem voltam tisztában, de a tanfolyam sok érdekes dologra rámutatott. Nekem bevált bár még nem mondanám, hogy gyógyszermentes vagyok, de az leszek. Hálássan köszönöm a segítséget és a továbbiakban sok sikert kívánok. A jó Isten áldja meg! Mindenkinek kívánom,hogy fogjon bele és sok erőt, kitartást kívánok. Tisztelettel: Farkas Zsoltné
Hogy mi a véleményem azt igy nagyon nehéz leírni, de azt előre megmondhatom hogy szerintem nagyon jó és sok mindent, amit olvastam elsajátitok magamban, mert tudom igy igazak: a célkitűzéstől kezdve a mozgás és a diéta is és talán megtanultam egy szót: hogy nem azt mondom, hogy szeretném hanem, hogy akarom és erre próbálom az agyam is súlykolni!
Szóval csak köszönni tudom, hogy elküldték nekem az összes tanfolyamot!!!!
Sziasztok!
Nekem nagyon tetszett a tanfolyam! Nagyon vártam az e-maileket! Volt miért gép elé ülni! Rengeteg erőt adott, hogy tudjam alkalmazni az ott leírtakat! Végre van valami, ami hosszú idő után segit, hogy jól érezzem magam! Ez a három hét csodát tett Velem! Köszönöm szépen!
Szívesen olvastam minden részét,és vártam a következőt. Sok érdekes tényt közölt, néhány dolgot már én is kipróbáltam még az előtt, hogy rátaláltam erre a tanfolyamra. Véleményem szerint valóban nagyon fontos az életmódváltás, nekem sokat segít az aktív mozgás. Az étkezéssel kapcsolatos tanácsok számomra még új volt, elég nehéz lehet minden pontját betartani, de próbálkozni fogok. Amit hiányolok, az a lelki háttér megvilágítása, mert szerintem ez egy olyan összetett probléma, amit nem lehet csak az életmódváltással és külső anyagbevitellel gyógyítani. Szerintem legalább ilyen fontos a lelki egyensúly megteremtése. Ezért van talán, hogy mindenki más módon éli meg, és más módon reagál a különféle terápiákra, mert más lelki probléma áll a háttérben. Butaságot mondok? Nem tudom, nálam mindig akkor jön elő, ha lelkileg instabil vagyok.
Több időt szánnék az öngyógyítási technikákra, részletesen leírva, hogyan lehet ezeket e technikákat elsajátítani, gyakorolni.
Tisztelt Cím !
A tanfolyam minden részét nagy érdeklődéssel olvastam. Érdekes és hasznos tudnivalókat tudtam meg. Az ételfogyasztást nem igazán tudom betartani, talán nem is nagyon akarom. Egy hónapja megvettem a Neuroptim-ot. Attól, vagy mitől nagyon jók a napjaim. A régi vagyok és nem iszom a Prozacot. Mai naptól a férjemnek is adom.
Köszönöm a tanácsokat.
Tisztelettel: Törökné
Nagyon hasznosnak tartottam az információkat, szinte vártam az újabb leveleket. Jó volt tudni, hogy nem vagyok egyedül, másnak már sikerült. Köszönöm!
Bár kerek, komplett a "tananyag", mégis túl rövidnek tűnt. Szívesen olvasnám tovább a pozitív gondolatokat, kellene nap mint nap a kapaszkodó, a megerősítés, a bíztatás.
Kedves Géza!
Előszőr is gratulálni szeretnék a sikeréhez és, hogy van ereje ahhoz, hogy másokkal is foglalkozzon es segítsen! Ez egy nagyon szép dolog.
Ami a tanfolyamot illeti, igyekszem betartani illetve probálkozom azokkal a dolgokkal, amiket ott leír és tanácsol. Amiben elsőre elbuktam az az élelem. Fogalmam nincs mi legyen az az étrend, ami segítene, mert a 44 kg-om ellenére naponta megeszem a tábla csokit és halomra a süteményeket stb. Amúgy mindenre csak ámulattal vagyok és arra gondolok, holott azt is leírta, hogy nem szabad, hogy nekem az életben nem lesz annyi erőm, hogy ezt megcsináljam. De többszőr átolvasom leveleit és remélem, előbb útóbb csak gyümőlcsöző lesz. Minden, de minden amit leírt csodálatra méltó és bíztos vagyok benne, hogyha valaki betartja csak segítségére válik és nyerni valója van belőle. Az én tőrténetem nagyon komplex és hosszú, biztos csakúgy mint bárkié és szükségem van segítségre mindamellett, hogy azt írja mi magunk tudunk segíteni saját magunknak. Jó lenne élőben találkozni és beszélgetni egy kicsit. :) De azt hiszem mindenki ezt szeretné, ami lehetetlen. Én köszönöm a lehetőséget és minden jót kívánok, erőt és egészséget továbbra is, hogy még sok emberen tudjon segíteni.
Tisztelettel,
Holló Timea Hella

Friss hozzászólások
3 nap 11 óra
4 nap 3 óra
4 nap 6 óra
4 nap 6 óra
4 nap 7 óra
4 nap 7 óra
6 nap 7 óra
6 nap 7 óra
6 nap 15 óra
1 hét 1 nap