Skip to Content

Agorafóbiások, pánikbetegek a Margit híd környékéről jelentkezzetek!

Kedves Csirke néven író levélíró!

 

Jó lenne, ha toborozhatnék hasonló cipőben járó embereket. Neked is könnyebb lenne, hogy nem egyedül mész - bár nem tudom van-e még olyan őrült, aki hajnalban kel csak azért, hogy üres utakon közlekedjen.

Hátha mégis akad valaki, aki vagy ír neked az emailedre, vagy ide ír és jelzi részvételi széndékát a hídon való átkelésben veled kettesben, hármasban vagy akár huszonnégyesben. Nos igen, bevallom megtárgyaltuk Gézával a dolgot.

Azt mondta: Na hát sétálok én vele a hídon! Szervezünk egy ilyen fórumtalit, sőt ha kell átmegyünk a hídon oda vissza húszszor, ez lesz a program, aztán a végén már annyira megszokják és belejönnek, hogy könyörögni fognak, hogy hagyjuk abba! Totális adaptáció lép fel.

Erre én: Oh, igen és ezt ki lehetne terjeszteni akár minden hídra, vagy több kerületbe, megyébe és a végén olyan lennél, mint Forrest Gump, aki csak ment ment előre, kocogott és idővel követői is akadtak és egyre bővültek, míg végül egy egész csoport követte és addig mentek majd ti is így, míg át nem mentek minden hídon Magyarországon és végül, amikor megunod a hídon való gyaloglást, akkor egyszer csak megállsz és szó nélkül hazamész.

Na de félretéve a viccet! Valóban szívesen fogadunk bárkit, aki retteg egyedül hídon közlekedni, vagy reggelente bkv-n utazni és a Margit híd környékén lakik, mozog, alszik, dolgozik stb.

Tehát, ha van ilyen érintett olvasó, akkor írjon vagy csirkének, aki legszívesebben egy néptelen városban közlekedne, vagy pedig ide is írhat, ha csatlakozni kíván. Csirke email címe: csirke12@freemail.hu

Hozzászólások

Margit híd

Sziasztok!
Mikor lenne a séta?
Csatlakozonék.

Üdv. Attila
(rc.service@hotmail.com)

hííííííd!

Sziasztok!

Én közel 20 éve vagyok pánikos/agorafóbiás. Voltak jobb időszakok, rosszabb időszakok. Sokat dolgozok magamon, ez az egy, amiben 100 százalékosan meg lehet bízni...:) Hídfóbiám nekem is volt, de sikeresen legyőztem. Sőt, a lépcsőiszonyomat is! Amint felismertem, hogy nem érdekel többé, mások mit mondanak vagy gondolnak rólam, mindkettőt mintha elfújták volna! Olyan meredek, korlát nélküli lépcsőkön mászkáltam nevetgélve, melyek előtte a "ki van zárva" kategóriába estek nálam. Ugyanígy felszabadultan, hangosan nevetve szaladtam a híd egyik végéből a másikba...Most viszont a nagylányom, aki az ELTE-re jár fel tanulni két hetente, nagyon panaszkodik, hogy írtózik a Margit-hídtól, pánikrohamokat kap, ha át kell rajta kelnie, sőt már a gondolatától is! Most megint agorás vagyok két éve, különben szívesen felmennék vele és átsétálnánk jó párszor a hídon, míg meg nem szűnik a szorongása...Milyen is az élet: én itt bátorítom és nevetem, hogy ilyen semmiségtől fél, miközben a városból ki nem mozdulok, ő meg itt bátorít, hogy ilyen semmiségtől félek, mint egy utazás...:)Komolyan mondom, kész kabaré!:) Tehát kérésem: ha valaki tényleg át akar menni a hídon, szóljon, a lányom csatlakozni akar. "Vak vezet világtalant" alapon is mehet, bevállalja a közös rohamot. Ja, és kihagy miatta néhány előadást is, most nagyon eltökélt...:)

Margit Híd

Már nem tartozom a rettegők táborába, de én is a hídon közlekedem naponta 4x és átérzem a dolgot nagyon is, mert volt egy olyan időszak amikor rettegtem a villamosra szállni, főleg amióta nincs menekülési lehetőség a szigetnél.
DE ezen túl vagyok és nagyon szívesen segítek, sétálok Csirke veled ha igényed van rá és közben beszélgethetünk ha gondolod!:-)

válasz: Margit híd

Kedves idegen és csirke!

Sikerült egymásra találnotok végül? Létrejön a találka?
Felveszitek egymással a kapcsolatot?
Ha írtok, légyszi írjatok a levél alá legalább egy álnevet, hogy tudjuk ki kicsoda és miben segít. Köszi!

Elizabeth Margit híd

szia Elizabeth!
Egyenlőre nem kaptam meg a kért, és nagyon várt emilt a "vendég"től, de várom, hogy időpontot tudjunk egyeztetni. A következő két hétben szabadságon leszek, augusztus 23-án kell először dolgoznom menni, remélem addigra sikerül összehozni valamit, illetve nagyon bízom benne, hogy addigra már második hete fogom szedni a neuroptimot, és akkor már nem kell gyalogolnom, vagy legalább nem ennyit....
csirke

Margit Híd

Sziasztok!
Cleo vagyok, nem tudom miért nem írja ki a nevem.
Szóval én vagyok aki hajnali sétában benne van, de csak szeptembertől, mert szerdán utazom nyaralni.
Ha visszajövök megkereslek Csirke!:-)))

Margit Híd/Géza

Társulok!

Marit híd

Megsétáltatunk :-)

Margit híd

Már alig várom! :-)))))
csirke

válasz Géza

Géza!
Ha mindenkinek jó az időpont, akkor összehozzuk tényleg, és értesítünk téged is hogy mikor van a tali a Pesti hídfőnél)))
Egyébként örömmel értesítelek, hogy ma kívánom megvenni az első doboz neuroptim tablettámat a rexetin helyett. Remélem az antidepire nem lesz szükség utána egyáltalán. Holnap dolgozom utoljára utána két hét szabi, és akkor már a neurpotimmal megerősödve sétálhatunk a hídon.
Tényleg köszönöm mindenkinek a segítséget, Elizabethnek főleg, hogy nyitotta ezt a témát nekem)))
köszönöm
csirke

Margit - híd

szia

Reggelenként nagyon szívesen venném a segítséget ha komolyan gondolod))) Persze, ha az időpont neked is jó:-))
emil címem: csirke12@freemail.hu
nagyon szépen köszönöm:-)
csirke

köszönöm

sziasztok!
Csirke vagyok:-)
Először is szeretném megköszönni hogy ennyire szurkoltok nekem, és valóban szívesen vennék társakat, akik zuglóból a Margit híd felé mennek.(az egyik bevált útvonalam csak 11,1 km, a másik, amit soha többé nem próbálok , az sokkal több, no de edzésbe vagyok az biztos!!!) Szerintem lassan aktiválódik a nickem, és akkor természetesen mielőbb szeretnék bemutatkozni a fórumban, és elmesélni az történetemet, de addig is valóban várom a jelentkezőket, sajnos még az emilemen sem tolonganak, ellenben van 17 vízhólyag a lábamon, és az egyik nagyobb mint maga a lábujjam... Cipőt és már papucsot sem tudok húzni a lábamra... Azthiszem a héten eljutottam a mélypontra, amikor már teljesen gyalogosan tettem meg a távot oda vissza, bár a szintidő nem sikerült, jól elkéstem, hiába keltem hajnali 5óra 20 perckor. A többi hídról annyit, hogy próbáltam én az Erzsébet hidat is, az totál káosz,valami építkezés van és annyira ideges lettem hogy még a járdát sem találtam meg, úgyhogy gyorsan átmenekültem (persze gyalogszerrel) a Lánchídhoz, hogy az rövid és biztonságos, de valahogy az sem tetszett egyáltalán, na és ott és akkor teljesen összeomlottam.... Tehát meggyőztem magam, hogy a mélyponton túl vagyok, ennél már biztosan csak jobb lehet. Jelenleg Pesti munkahelyet keresek, és közeleg a tél is. Ilyesmivel ijesztgetem magam....
Amint lehet bemutatkozom, és újabb részletekkel szolgálok magamról, addig is köszönöm ezt az írást, nagyon jól esett, fülig ér a szám, fel vagyok dobva!
köszönöm
csirke