A boldogság hormonjai
3. rész: endorfin
Az endorfin nem kap olyan jelentős figyelmet a pszichés betegségek kapcsán. Pedig ez a hormon is hozzájárul a jó közérzethez, egyéb jótékony hatása mellett. Ezért is szeretném bővebben ismertetni a szerotonin és a dopamin után, mint a harmadik boldogsághormont.
Gondoltad volna, hogy az endorfin…
- Korlátozza a folyamatos fájdalmat
- Korlátozza a csokoládé és a lehetséges függést okozó anyagok iránti sóvárgást
- Korlátozza a stresszt és a frusztrációt
- Szabályozza a növekedési és a nemi hormonokat
- Húsz különböző fajtáját állítja elő a szervezet
- Csökkenti az evészavarokkal kapcsolatos tüneteket?
Sokan hallhattatok már arról, hogy a szex utáni derűs jó kedvnek köze lehet az endorfinhoz, de kevesen tudják hogy az endorfinok természetesen termelődnek egy sor tevékenység közben mint pl. a meditáció, mély légzés, nevetés, fűszeres étel evése, akupunktúrás vagy csontkovács kezelés közben. Talán még kevesebben tudják, hogy az endorfinok tulajdonképpen jók az egészségre nézve.
Habár hátravan még néhány kutatás a téma kapcsán, úgy tartják, hogy az endorfinok a következő négy hatással bírnak: erősítik az immunrendszert, enyhítik a fájdalmat, csökkentik a stresszt és késleltetik az öregedési folyamatot. A legaktívabb endorfin a béta-endorfin. A hipofízisben képződik, hatástartama relatíve hosszabb, mint a többi endorfiné és hatását a felszabadulás helyétől távolabb fejti ki, ezért neurohormonnak vagyis idegrendszeri mechanizmusra ható hormonnak tekintik. A tudósok azt találták, hogy a béta-endorfinok aktiválni tudják az emberi természetes ölősejteket, és erősíteni tudják az immunrendszert a betegségek ellen, valamint megölik a rákos sejteket. A béta-endorfin az, mely úgy tűnik a legerősebb hatással rendelkezik az endorfinok közül az agyra és a testre edzés közben. Ez egy olyan peptid hormon, mely főleg tirozinból alakul. A molekuláris felépítése nagyon hasonló a morfiumhoz, de másfajta kémiai tulajdonságokkal.
Az endorfinok fontos szerepe, hogy úgynevezett nyugtató receptorokkal működnek együtt, melyek a fájdalomcsillapításról ismertek és pl. a szülés során is a fájdalmak enyhítésére nagyobb mennyiségben szabadulnak fel. Ezek az analgézia-receptorok az agyban, a gerincagyban és más idegvégződéseken találhatóak. Az endorfinok akár 18-500-szor erősebbek lehetnek, mint bármely ember alkotta fájdalomcsillapító, és nem okoznak függőséget. Vajon mi lenne, ha nem lennének segítségünkre? Lehet, hogy elviselhetetlen lenne a fájdalomérzet?
Az endorfinoknak a szerelem mámorában is fontos szerepük van. Az endorfint szokás a „ragaszkodás szubsztanciájának” is nevezni, mert a kapcsolat stabilitását, biztonságérzést és nyugalmat eredményez megnövekedett mennyisége. Ezek az anyagok nemcsak a testi és lelki fájdalmak csillapítását szolgálják, hanem jutalmaznak is. A művészi katarzis perceit éppúgy megédesítik, mint a hosszútávfutó küzdelmes magányosságát.
Nézzük meg, hogy milyen szerepet kapnak mindennapi életünkben!
A rövid intenzitású edzéssel ellentétben mint pl. a sprintelés vagy súlyemelés, a hosszú távú folyamatos edzés, mint a futás, hosszú távú úszás, aerobik, biciklizés, vagy terep síelés úgy tűnik hozzájárul az endorfinok megnövekedett termeléséhez és kibocsátásához. Ez egyfajta eufóriát eredményez, de legalábbis jobb kedvet, nyugodtabb idegrendszert.
Az endorfinok szintén hozzájárulnak, ahhoz amit jó néhány atléta „második szárnyként” emleget. Ahelyett, hogy fájdalmat vagy kimerültséget éreznének futás közben, az endorfinok segíthetnek nekik fürgének és energikusnak érezni magukat a verseny vége felé. William Straw belgyógyász orvos szerint bizonyos ponton még energikusabbnak érezhetik magukat és belehúzhatnak, amikor korábban úgy érezték már nem képesek erre. Ez az endorfin fröccs egyénenként különböző, valakinek 10 perc kell hozzá, de valakinek fél óra.
A folyamatos, legalább húsz percig tartó ritmikus, egyenletes mozgás különleges testi-lelki harmonizáló folyamatokat indít meg. A tudatállapot módusulásával az érzelmi tudat (jobb agyfélteke) aktivitása fokozódik, ez endorfin termelést indít, az immunfolyamatokat aktivizálja, sőt a stresszhormon szintet csökkentő sejtek működését is fokozza.
Az Amerikai Dermatológiai Akadémiai Folyóirat tanulmánya szerint a szoláriumozásnak pozitív hatása van a kedélyállapotra, a szervezetben keletkező endorfin miatt.
Steven Feldman, az észak-karolinai Wake Forest Egyetem dermatológusa szerint sok szolárium látogatónak nem az az elsődleges motivációja, hogy napbarnított bőrszíne legyen. Úgy véli, hogy inkább az UV- sugárzás kedélyállapotra gyakorolt pozitív hatása a fő motiváló tényező.
Feldman egy korábbi tanulmányában bebizonyította, hogy az UV-sugárzás hatással van az ember hangulatára. A szoláriumozók az UV- sugárzás után sokkal felszabadultabbnak érezték magukat, mint más fényforrásokat követően. A kutatásban részt vevő, rendszeres szolárium látogatók célirányosan azt a kabint választották ki, amelyik UV- fényt bocsátott ki, habár nem tudták, hogy a másik két fülke nem UV- sugarakat bocsát ki. Feldman szerint az UV- sugárzás hatása a kábítószer hatásához hasonlítható. Úgy véli, hogy a napfürdőzés során endorfin termelődik. Későbbi kísérletekben a csapat már egyfajta fájdalomcsillapító hatásról is beszámolt.
A végső bizonyíték a legutóbbi, 16 résztvevős kísérletből származik. A csoport egyik fele azelőtt rendszeres szolárium látogató volt (heti 8-15 alkalommal napfürdőztek). A másik 8 ember csak alkalomadtán (évente kevesebb, mint 12-szer) járt szoláriumba. Mindkét csoport felét Naltrexonnal kezelték, ami meggátolja az agyban az endorfin termelődését. A többi kísérleti alany azonban placebót kapott. A Naltrexon legmagasabb dózisa (15 mg) hatására a napimádók hamarosan elvesztették a szolárium iránti érdeklődésüket; a barnító szalon látogatásának gyakorisága esetükben csökkent. Sokan rosszullétre és növekvő idegességre is panaszkodtak, ami a dermatológusok szerint endorfin-elvonási tünetnek tudható be. Az alkalomszerű szoláriumozók esetében, akik feltehetően nem váltak függővé a szervezetben keletkező ópiumszerű vegyülettől, a Naltrexonnak nem volt mellékhatása.
A vizsgálati alanyok csekély száma ugyan kétségeket ébreszthet a tanulmány érvényességét illetően, Feldman azonban elképzelhetőnek tartja, hogy az endorfin termelődése ugyanúgy motiválja a napimádókat, mint a maratoni futókat. A különbség csak az, hogy a hosszútávfutóknak jelentősen meg kell dolgozniuk ugyanazért a hatásért, amit a szoláriumozók a barnító szalonban kapnak.
Ha igaz is a fenti állítás, miszerint a szoláriumozás során endorfin termelődik, akkor is érdemes mértéket tartani. Ugyanis az UV- sugárzás a bőr idő előtti öregedéséhez vezet és mostanra bizonyítottan növeli a bőrrák kockázatát.
Szerelmi együttlét
A boldog érzés, melyet a szeretkezés után tapasztalhatsz az endorfin termelésnek köszönhető. Sőt, az endorfin termelés 200%-kal növekedhet a szexuális együttlét elejétől a végéig. Friss kutatások összefüggést találtak az orgazmus és az endorfin termelés között, habár a fizikai kontaktus és nem csak maga a szex segíti az endorfin termelést az oxitocin nevű hormonnal együtt.
A két hormon együtt olyan, mint egy természetes ópiát és segítenek stabilizálni a kapcsolatot a szerelmes pár között, amely egyfajta „drog szerű” függőséget alakít ki. Habár sok oka lehet annak, hogy az emberek miért alakítanak ki szerelmi kapcsolatot, az endorfin lehet az egyik tényező.
A jó szex, az endorfinok és a fiatalság megőrzése között van kapcsolat. Egy 10 éves 3500 ember bevonásával készült vizsgálatban, Dr. David Weeks pszichológus azt találta, hogy azok a férfiak és nők, akik heti 4-5 alkalommal szerelmeskednek, 10 évvel fiatalabbnak látszanak, mint azok, akik csak heti kétszer élnek nemi életet. Dr. Weeks úgy hiszi, hogy az együttlétből fakadó élvezet döntő tényező volt a fiatalság megőrzésében. Mégis, a kutató úgy találta, hogy a kalandokból adódó szex nem mutatott ugyanolyan előnyöket, mint a szerelmes együttlét egy stabil kapcsolatban és nagyobb valószínűséggel segítette elő az öregedési folyamatot, sem mint hogy csökkentette volna.
Csokoládé és a chili paprika
Kimutatták, hogy bizonyos ételek növelik a szervezet természetes endorfin termelését. A csokoládé messze a legnépszerűbb endorfin serkentő étel a világon. A cukor, koffein és zsír mellett, 300 különböző összetevőt tartalmaz, pl. egy olyat is, ami utánozza a marihuána nyugtató hatását az agyra. Az endorfin termelése úgy hiszik, hozzájárul a csoki utáni jól érzethez.
Gondoltad volna, hogy a minél erősebb a chili, fogyasztásakor annál több endorfin termelődik?
A csokival ellentétben, a chili paprika is növeli az endorfin termelést a melegítő és csípő érzésen keresztül. A chili paprika nem mind egyformán készül. A piros paprika általában csípősebb, mint a zöld, és az erősebbek nagyobb magasságban nőnek és melegebb éghajlaton. A chilik különböző módon fejtik ki melegítő hatásukat. Néhány azonnal forróságot okoz vagy erősségük utólag érződik, néhány chili égető érzést okoz a torok hátsó részében, mialatt mások a nyelvet vagy az ajkat égetik. A chili paprika különbözik ízben, alakban és színben, de mind fontos vitaminokat és ásványokat tartalmaz, A és C vitamint, illetve kalciumot.
Habár minden chili endorfin termelésre késztet, különböznek a csípősségben: minél erősebb a chili, annál nagyobb az endorfin serkentő képessége. Megmérték a paprika erősségét a Shu mértékegységgel (Scoville heat units) és megállapították, hogy az ancho chili 900-1500 Shu, jalapeno 2500-6500, cayenne bors 30,000-50,000, míg a legerősebb a habanero 200,000-300,000 Shu erősségű. Ennek Shu értéke azt jelzi, hogy a kivonatot több mint 300 000-szeresére kell hígítani ahhoz, hogy már ne érezzük csípősnek. Az utolsó paprika rémisztőnek hangzik számomra legalábbis.
Na és, mi történik azzal, akit paprika spray-vel lefújnak? A fenti alapján biztosan beindul a nagyarányú endorfin termelése.
Számos népszerűnek mondható módszert találtak, ami az endorfinok termelését elősegíti. Ezek magukba foglalják az akupunktúrát, masszázst, elektroterápiát, csontkovácsolást vagy hidroterápiát, hidromasszázst, hideg és nagyon meleg fürdőt vagy zuhanyt, hideg vagy meleg borogatást, gőzfürdőt, szaunát, vastagbélmosást.
Nevetés
A nevetés gyógyító erejét már dokumentálták. Egy kutatás azt találta, hogy az igazi, erős nevetés előidézte az endorfin kibocsátást, mely nem csak a fájdalmat csökkenti, hanem a gyógyító folyamatot is növeli a nagyobb optimizmuson és örömön keresztül. A kutatás hangsúlyozza a test pszichoszomatikus hálózatát és a gyógyulási lehetőségeit. Vannak olyan fájdalom klinikák, melyek kreatív képzelgésekre bíztatnak és mély légzésre, így az endorfin termelésen keresztül csökken a fájdalom.
Zene
A zene mindig erőteljes pszichológiai hatással volt az emberre, de a tudósok csak nemrég találták rá az összefüggésre a különböző típusú zenék és az endorfin termelés között. Habár a zene mindenkit egyénileg különbözően érint meg, a kutatás kimutatta, hogy a klasszikus, a rock, a heavy metal és a liftben játszódó zenék speciális fizikai és pszichológiai hatásokat produkálnak. Előre kiválasztva azokat a zenéket, melyeket leginkább élvezünk növelhetjük az endorfin termelést a mindennapi életben.
Meditáció
A tudósok nemrégen azt találták, hogy a meditáció amellett, hogy nyugtatja az idegeket és csökkenti a vérnyomást, segít a testnek endorfint termelni és ezáltal jó közérzetet biztosít. A legújabb kutatások azt mutatták, hogy a krónikus stressz és depresszió a szervezetet olyan anyagok termelésére készteti, melyek meggátolják a gyógyulási folyamatot és lerövidítik a várható élettartamot, miközben az eufória megvéd minket a stressztől, betegségektől és a korai haláltól.
Függőség
A kutatások azt találták, hogy a táplálkozási és biokémiai egyensúlyhiány növelheti a függést okozó anyagokkal való visszaélést, tehát nem az akarat hiánya vagy a személyiség. Különösen, az alkohol és a drogok adnak átmeneti enyhülést a kimerített endorfin szintnek, amely egy ok arra miért alakul ki függőség. Habár még több kutatásra van szükség, a tudósok úgy vélik, hogy vannak, akik genetikailag hajlamosak az alkoholfüggőségre, mivel nem képesek endorfin előállítására. Ráadásul érdekes módon az alkoholfüggő embereknek általában szembe kell nézniük táplálkozási egyensúlyhiánnyal, úgy mint candida, étel intolerancia, hipoglikémia, továbbá stressz és pajzsmirigy betegségek.
Összefoglalva, íme néhány módja annak, hogy nagyobb örömöt és jól létet tapasztaljunk meg: legyünk tudatosak, fordítsunk időt a relaxációra, válasszunk örömöt hozó edzést, továbbá bármely szórakozási tevékenység, bűntudat nélküli láblógatás, kis dolgokban is lássuk meg az örömöt, a szeretet kimutatása, szerelmes együttlét, nagy nevetések és a jó kedv bármely további forrása segíthet a jó közérzet elérésében. Persze jó néhány ezek közül nehéznek bizonyul a hétköznapi gondok terhe alatt. Sok embernek vannak megélhetési, családi vagy egyéb problémái. Ilyenkor gondoljunk azokra, akik fedél nélkül élnek és talán egy picit szebbnek látjuk saját helyzetünket.
Írta és fordította: Dobrai Erzsébet
Peller Magdolna, Verdes Krisztina: A szerelem és szeretet kémiája
Endorphins: Natural Pain and Stress Fighters

Hozzászólások
Ezek igaz dolgok, de akkor
Ezek igaz dolgok, de akkor minek a Neuroptim?
A Neuroptim azért kell,
...mert vannak akiket zavaró gondolatok és állandó rosszullétek gyötörnek, akik szoronganak, pszichiátriai gyógyszereket szednek és nem egy hegy tetején élnek a szerelmükkel állandó napsütésben, távol mindenféle környezeti ártalomtól, tisztított szűrt vizet és biogazdaságból származó élelmiszert fogyasztva úgy, hogy napjaikat szeretkezéssel, nevetgéléssel, relaxációval, meditációval, testük edzésével, zenehallgatással és csilis csokoládé majszolgatásával töltik.
...és még ezeknek a szerencséseknek is elkel naponta egy-egy szem csak úgy, a biztonság kedvéért. ...hát akkor kinek nem? :-)
És a zavaró gondolatokat és
És a zavaró gondolatokat és szorongásokat a Neuroptim fogja megszüntetni nem sokkal inkább a gondolataink pozitív kondícionálásai és egyéb testet-lelket erősítő tevékenységek?
Válasz
A zavaró gondolatokat és a szorongást, minden bizonnyal "gondolataink
pozitív kondicionálása és egyéb, testet-lelket erősítő tevékenységek"
szüntetik meg.
Ehhez nem fér semmi kétség, évek óta vallom ugyanezeket az elveket. (Erről egyébként meggyőződhet bárki, aki feliratkozik az ingyenes, online Öngyógyító tanfolyamra.)
A Neuroptim összetevői meg erőteljesen hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a
testet-lelket erősítő folyamatok beindulhassanak.
(Hasznosságát megtapasztalva, már orvosok és gyógyszerészek is ajánlják
betegeiknek.)
Tehát, van benne valami. :-)
boldogsagerzes
Igen szerintem is a sok nevetes a sport,a meditacio,a zene a relaxaciom mind jo hatassal van a szervezetre,plana a depresziosoknak,es a panikosoknak,legalab lefoglalja az agyat valami poziti elmennyel es jol erzi magat az ember,es meg a fajdalmat se ugy eli meg,persze tapasztalatbol irom onnek.
Az egyutlet is csodakra kepes plana ha egyutt jar a vonzalommal es szerelemmel.
Tovabbi szep napot kivanok.